Egészség. Élet. Minőség.
hu en

Felelősséggel szűkebb és tágabb környezetünkért


Felelősséget érzünk szűkebb és tágabb környezetünkért. Budapest két kerületében, a X. és a XVI. kerületben, valamint a Vas megyei Körmenden meghatározó jelentőségű munkáltatók vagyunk. Tevékenységünk összefonódik a városrészek, települések életével, és lehetőségünkhöz mérten támogatjuk az itt élők egészségügyi és környezetvédelmi kezdeményezéseit, az infrastruktúra fejlesztését, a helyi kultúra ápolását.

Energia- és erőforrás felhasználás


2009-ben megkezdődött a központi telephelyen a távvezetékek rekonstrukciója: három ütemben közel 510 méteren fejeződött be a korszerűsítés, melynek eredményeként gazdaságosabban, kevesebb veszteséggel továbbítható a hő- és hűtőenergia az épületek között. A felújítás 2010-ben folytatódott.

Szintén 2009-ben tért át vállalatunk a nitrogén használatára, ami olcsóbb és tisztább anyag, mint az eddig használt inert gáz.

A közvilágítás korszerűsítése is megtörtént a 2010. évben. Mintegy 600 darab lámpatestben cseréltük ki a korábbi 500 W-os izzókat 100 W-os izzókra.

Több épületünkben korszerűsítettük a fűtést; az elavult gőzfűtést korszerű meleg vizes fűtésre cseréltük. A már meglévő hőközpontjainkban kondenzállomást alakítottunk ki, így az összegyűjtött kondenzvíz közvetlenül használható fel gőztermelésre. A központi telephely külső területén található telepünkön három önálló hőközpontot telepítettünk, melyekben gázkazánok melegítik fel a vizet a fűtéshez, ami a kevesebb hőveszteség miatt gazdaságosabb megoldás.

A központi hűtőtelep elmúlt években történt korszerűsítése során a 12 dugattyús kompresszort 6 csavarkompresszor váltotta fel. A csavarkompresszor nem igényel vízhűtést, kedvezőbb a villamos energia felhasználása és 20%-kal nagyobb teljesítményre képes. 2009-ben új, léghűtéses, frekvenciaváltóval ellátott préslevegő kompresszor került az egyik, kisebb teljesítményű kompresszor helyére. Kapacitása a teljes gyár préslevegő igényének ellátásához elegendő, használatával közel 800 000 kWh elektromos áram takarítható meg évente. A préslevegő előállítása a korábbi években egy új, úgynevezett adszorpciós szárítóval vált gazdaságosabbá, így a szárítás költsége 30%-kal csökkent.

A vákuumszolgáltatást ellátó EVM szivattyúkat víztakarékos NASH szivattyúkra cseréltük, melyek 20%-kal nagyobb vákuum termelésére képesek, 1 köbméterrel kevesebb víz, illetve 8 kWh-val kevesebb villamos energia felhasználásával.

Kémia üzemünkben a vízgyűrűs vákuumszivattyú helyére új száraz vákuumszivattyút telepítettünk, mely kisebb energiafelhasználás mellett finomabb végvákuumot állít elő, így a legfejlettebb gyógyszeripari technológiákat képes kiszolgálni.

Hulladékgazdálkodás


2009-ben 67 fajta (veszélyes, nem veszélyes és intézményi) hulladék termelődött vállalatunk területén. Az elmúlt évekhez képest nőtt az európai hulladék katalógusban jegyzett EWC kódok (European Waste Catalogue) száma, ami tükrözi, hogy folyamatosan bővül a szelektíven gyűjtött hulladékok köre, illetve az új gyártási folyamatok során új típusú hulladékok képződnek.

Veszélyes hulladékaink többségét ártalmatlanítjuk, elégettetjük. A folyékony veszélyes hulladékokat az ADR előírásainak megfelelő tartálykocsikkal szállítjuk el, a szilárd halmazállapotú veszélyes és nem veszélyes hulladékokat kizárólag hatósági engedéllyel rendelkező vállalatoknak adjuk át és szállíttatjuk el engedéllyel rendelkező hulladékkezelő cégekhez. A keletkezett, veszélyes hulladékkal szennyezett csomagolóanyag tömörítését egy speciális hulladéktömörítő berendezés végzi, mellyel az eredeti térfogat negyedére csökkenthető a hulladék mérete.

Nem veszélyes hulladékaink szelektív gyűjtése lehetővé teszi azok értékesítését. Vállalatunk területén már évek óta szelektíven gyűjtjük az irodai papírt, a kartonpapírt, az üveget, az elektromos fénycsöveket, a szárazelemeket és a műanyag forgácsot. 2009 óta az italos kartondobozok (Tetra Pak), az üdítős fémdobozok, a PET palackok és az elektronikai adathordozók is szelektíven gyűjthetők.

Szennyvízkezelés


Az elmúlt évek víztakarékossági törekvéseinek köszönhetően jelentősen csökkent a szennyvíz napi átlagos mennyisége. Önellenőrzési tervünk részeként környezetvédelmi laboratóriumunk folyamatosan ellenőrzi a vállalat területét elhagyó szennyvíz minőségét.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közös projektünk a KOI (kémiai oxigén igény) csökkentésére irányuló kísérlet, melynek alapja az úgynevezett gőzbevezetéses sztrippelés. A félüzemi kísérletre 2009 nyarán került sor. Szintén a KOI érték csökkenését eredményezi a szennyvíz felülúszót lefölöző (VGS) berendezés, mellyel 2008-ban – kísérleti üzem keretében - az előkezelőnél jelentős mennyiségű oldószert lehetett leválasztani a szennyvíz felszínéről. A berendezést 2010-ben telepítettük.

Talajvíz kármentesítés


2009-ben összesen 19 969 köbméter talajvizet termeltünk ki és kezeltünk a szennyvíz-előkezelőben. Folyamatosan figyelemmel követjük a szennyezés, illetve a szennyező anyagok koncentrációjának változásait. A mérési eredményeket, a telephely kármentesítésével kapcsolatos információkat hamarosan egy elektronikus adatbázis is tartalmazni fogja, mely 2010-ben készült el.

Levegőtisztaság-védelem


A 2005-ben elindított kazán és égőfej cserék révén az elmúlt években jelentősen csökkent NOx kibocsátásunk, az érték jelenleg is alacsony. A földgáz felhasználásunk további csökkentésének érdekében speciális égőfej került a klórozott szénhidrogének eliminálását végző VÜ-2 kazánba, mely így alkalmassá vált a minőségbiztosítási okokból gyártásra már nem használható, regenerált oldószerek ártalmatlanítására.

Az energiarendszerek korszerűsítése és az energiaracionalizálás következményeként éves CO2 kibocsátásunk folyamatosan csökkent.

A telephelyünkön található két automata immissziómérő állomás a meteorológiai adatok mellett méri az összes szénhidrogén kibocsátást. 2008 februárjában úgynevezett passzív immisszióméréssel bővítettük ki, mellyel a metilén-klorid, a klórbenzol és a triklór-etilén mennyiségét is havonta mérjük. A vizsgált légszennyező anyagok mennyisége 2010-ben is a tervezési határérték alatt volt. Az összes detektálható szerves oldószert 2010 júniusa óta mérjük.

Zajvédelem


2008. év óta öt ütemben hajtottunk végre zajcsökkentő beruházásokat. A központi telep teljes zajcsökkentésére indított intézkedés-sorozatunk 2011 decemberében fejeződik be.