Nagy Liliána üzemtechnológus, 2006 novembere óta az Egis tablettaüzemének munkatársa.
Egy álláskereső oldalon talált rá az Egis tablettaüzemének üzemtechnológusi pozíciójára. „Úgy éreztem, éppen nekem találták ki ezt az állást, hiszen mindenképpen gyártástechnológiával foglalkozó munkakörben szerettem volna elhelyezkedni, mert a diplomamunkám is hasonló témában készült. Elküldtem az önéletrajzomat, és bár egyáltalán nem volt tapasztalatom a gyógyszergyártásban, gyártástechnológiai ismereteim, valamint személyes tulajdonságaim és elhivatottságom kellően meggyőzőek voltak az interjúk során, és végül engem választottak.”
Munkája nagyobb részét a gyártási dokumentációk napra készen tartása, a kísérleti gyártás koordinálása, a gyártások tapasztalatait összefoglaló jegyzőkönyvek, illetve jelentések elkészítése teszi ki. Részt vesz a validálási munkában, minőséghibák, illetve az előírt technológiáktól bármilyen okból történt eltérések kivizsgálásában. Mindeközben folyamatos kapcsolatban áll a társosztályokkal – a gyógyszer-technológiai kísérleti üzemmel és a minőségbiztosítási osztállyal. „A gyógyszer-technológiai kísérleti üzem által középüzemi méretben kidolgozott technológiát úgy kell átalakítanom, hogy az alapján a készítmény nagyüzemi méretben is gyártható legyen. Ehhez meg kell terveznem a sarzs (gyártási tétel) optimális méretét, illetve el kell készítenem a kísérleti gyártás dokumentációját, melyet a társosztályoknak is jóvá kell hagyniuk. A kísérleti gyártás során a technológiai folyamat optimalizálása zajlik, ilyenkor a kollégákkal számos gyakorlati problémát kell megoldanunk. Ha sikeresen zárul az adott kísérleti gyártás, a jegyzőkönyv készítését követően megkezdődhet az üzemszerű gyártás, ellenkező esetben a kísérleti gyártás folytatása szükséges.” További feladata még a bevonó részlegben két műszakban dolgozó két-két kolléga munkájának koordinálása, illetve új készítmények esetén a bevonási technológia optimalizálása.
Liliána teljes mértékben magáénak érzi pozícióját. „Szeretek a termelésben dolgozni, mert itt mindig történik valami, folyamatosan a problémamegoldásra kell koncentrálni. Munkám gyakorlatias, pörgős, ugyanakkor sokat kell gondolkodni is. Az üzemtechnológusi pozíció legnagyobb kihívása, hogy a dokumentációs munkákkal kapcsolatos – sokszor igen szoros, és nyomasztó – határidők pontos betartása mellett folyamatosan nyomon kell követni a termeléssel kapcsolatos problémákat, melyhez elengedhetetlen a jó kapcsolattartás a termelésben közvetlenül résztvevő kollégákkal és a társosztályokkal.” Problémamegoldó készségét már többször bizonyította. Elévülhetetlen érdemei voltak például abban, hogy két készítményt, melyet a tablettaüzem korábbi telephelyén, a cég Keresztúri úti székhelyén még hagyományos módon – vörösréz üstsoron – drazsíroztak, ma már automata (receptvezérelt) filmbevonó-drazsírozó berendezéssel gyártanak.
Hosszú távú célja a technológiában még jobban elmélyedni, minél több időt az üzemben, „problémaközelben” eltölteni.
Véleménye szerint a gyógyszeripar kiváló választás egy pályakezdő vegyész-, vagy biomérnök számára, hiszen rendkívül sokrétű (termelés, analitika, törzskönyvezés, minőségbiztosítás, kutatás-fejlesztés). „Nyitottnak kell lenni több lehetőségre is, nem szabad leragadni egy konkrét elképzelésnél.”
Dr. Tonka-Nagy Péter fejlesztő analitikus, 2005 májusa óta dolgozik az Egisnél.
Az egyetemen környezetvédelmi analitikával és a szennyezett területek rekultivációjával foglalkozott. Ennek ellenére a pályaválasztásnál – többek között az Egisben eltöltött két nyári gyakorlat hatására – a gyógyszer-analitika, azon belül is a folyadékkromatográfia területe mellett döntött. „Már majdnem elfogadtam egy másik gyógyszergyár ajánlatát, amikor egy ismerősöm javaslatára megpályáztam egy sokkal izgalmasabb pozíciót az Egisnél, amit később el is nyertem.” Péter kezdetben kioldódás-vizsgálatokkal és hatóanyagtartalom-méréssel foglalkozott, most már inkább szennyezés-analitikával. Azt vizsgálja, megjelennek-e szennyezések, ha a fejlesztés alatt álló készítményt szélsőséges körülményeknek – például magas hőmérsékletnek vagy páratartalomnak – teszi ki. Ebből következtet arra, hogy a kifejlesztett gyógyszer lejárati idején belül keletkezik-e majd meg nem engedett bomlástermék vagy sem. „Számomra azért különleges ez a terület, mert sokféle – folyadékkromatográfiás, spektrofotometriás, tömegspektrometriás – vizsgálati módszert kell ismernünk és alkalmaznunk, melyeket folyamatosan igazítanunk kell a készítményfejlesztés irányának megfelelően. A munka nagy felelősséggel jár, hiszen ha hibás mérési eredményeket adunk, félrevezetjük a fejlesztést. Ráadásul a verseny élesedése és a szabályozási környezet szigorodása miatt még több vizsgálatot és még gyorsabb eredményt várnak tőlünk. Az egyre nagyobb terhelést hatékonyabb munkavégzéssel próbáljuk kezelni.” Véleménye szerint munkájához elengedhetetlen a kitartás, a precizitás, a jó megfigyelőképesség, a lényeglátás, az elemzőképesség, de nagyon fontos a tanulás iránti igény is. „Nem elég a szűkebb szakterületen belül bővíteni ismereteinket, azt is értenünk kell, mivel foglalkoznak a társosztályokon (például szerves kémikusok, gyógyszertechnológusok, informatikusok).”
Pétert munkája elismeréseként 2009 januárjától szennyezés-analitikai csoportvezetőnek nevezték ki. Sok készítmény fejlesztésében vett részt, és jelentős szerepe volt a labor jelenlegi műszerparkjának kialakításában. Javaslatai alapján modern készülékeket szereztek be, amelyek hozzák az elvárt eredményt. „Szívesen foglalkozom problémák megoldásával, összefüggések keresésével, jelenlegi pozíciómban van erre lehetőségem.”
Péter a tudományra is kellő hangsúlyt fektet: előadások vagy poszterek keretében mutatja be munkáját szakmai konferenciákon, és publikációra érdemes eredményei is születnek. „Célom további publikációkat megjelentetni, továbbtanulni, később talán egyetemen óraadóként oktatni, de idővel a vállalati ranglétrán is följebb szeretnék lépni.”
Véleménye szerint az Egis azért jó választás egy fiatal pályakezdőknek, mert amellett, hogy részt vehet egy gyógyszer létrehozásában, a legmodernebb műszerekkel dolgozhat, és a legjobb szakemberektől tanulhat. „Tiszteljük az idősebbeket, de soha ne higgyük azt, hogy nem lehet valamit jobban csinálni! Mindig maradjunk nyitottak az újra, és merjünk ötletekkel előállni, hiszen előbb-utóbb mindez kifizetődik!”
Lévai Gabriella analitikus 2003 óta dolgozik az Egisnél.
Miután gázkromatográfiás témából írta diplomamunkáját a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki karán, egyenes út vezetett a cég analitikai osztályára. „Itt megtanultam a szakmát, a hatósági irányelveket és gyakorlati alkalmazásukat.” Ötévnyi rutinanalitika után úgy érezte, jobban kihasználná kommunikációs készségét és kreativitását. Belső pályázat útján a hatóanyag-analitikai fejlesztési laboratóriumhoz került, ahol elsősorban analitikai módszerek kidolgozásával, illetve a beszállítók által küldött minták gázkromatográfiás vizsgálatával foglalkozik. Munkája során rengeteget kell egyeztetnie az analitikai területen dolgozókkal, ő felel ugyanis a hatóanyagok végső vizsgálati módszereinek átadásáért. A minél gyorsabb és eredményesebb – hatósági szempontoknak is megfelelő – hatóanyag-fejlesztés érdekében a kutatókkal is folyamatos kapcsolatot tart. Türelmének, problémamegoldó képességének, együttműködő készségének és precizitásának köszönhetően később újabb feladattal bízták meg – a hatóanyag-beszállítók törzskönyvi dossziéinak analitikai szemszögből történő értékelésével. „Mélyvízbe dobtak, ilyen jellegű feladattal korábban még nem találkoztam, de szerencsére mindig tudtam kihez fordulni, ha segítségre volt szükségem.” Gabi ma már elmondhatja magáról, ismeri a törzskönyvezés hatósági szabályait és engedélyezési folyamatát. Sokat köszönhet munkatársainak is, támogató csapatmunka nélkül szakmai sikereit nem érhette volna el. „Szerencsés vagyok, mert olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik segítenek az elvárásoknak eleget tenni. Számítanak ötleteimre, és szinte az első naptól egyenrangú partnerként kezeltek.”
Véleménye szerint egy pályakezdő számára ideális választás az Egis, mivel több területen is elhelyezkedhet. Vegyészmérnökként például nemcsak az analitikai terület, hanem a szerveskémiai kutatás, a szerkezetazonosítás, a technológiafejlesztés, és a hatóanyag- valamint készítménygyártás is szóba jöhet. Ráadásul, ha nem válik be egy munkakör, akkor sem kell céget váltani, hiszen a legtöbb esetben a területek között átjárhatóság van. „Tapasztalataim szerint mindenkinek vannak kreatívabb, energikusabb időszakaszai, és vannak olyanok, amikor nem képes kihozni magából a legtöbbet. Az Egis egyik nagy előnye, hogy nemcsak motivál, hanem kiszámítható környezetet is biztosít. Ennél a cégnél egyaránt van lehetőség a szakmában való elmélyülésre és az előrelépésre. A szakmai fejlődéshez minden adott: a modern műszaki és technológia feltételek a versenyképes javadalmazás, az egymás iránti tisztelet és bizalom. Csak élni kell a lehetőségekkel.”
|