|

Kormányközi fórum a kémiai biztonságról
A magyar kormány, ezen belül az Egészségügyi Minisztérium szervezésében, az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. részvételével és támogatásával szeptember 25-29. között a Budapesti Kongresszusi és Konferencia Központban került sor a Kormányközi Fórum a Kémiai Biztonságért V. plenáris találkozójának megrendezésére.
A konferenciára a világ legtöbb országából érkeztek delegációk, amelyeket a kormányzati szervek képviselői, valamint nemzetközi munkavédelmi, egészségügyi és környezetvédelmi szervezetek, és az ipar képviselői (köztük az EGIS Nyrt. három szakembere) alkottak.
Az 1992-ben Rio de Janeiroban megrendezett ENSZ Környezetvédelem és Fejlődés Konferencián (United Nations Conference On Environment and Development; UNCED) 178 ország kormánya elfogadta a Riói Egyezményt (Agenda 21), amely a XXI. század környezetvédelmi kihívásaival foglalkozik.
A Riói Egyezmény célul tűzte ki többek között a biológiai sokszínűség fenntartását, a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, valamint a szegénység, az emberi egészség és a népesség problémáinak megoldását. Ezek között szerepel a vegyi anyagok biztonságos kezelésének kérdése is, amelynek az egész Földre kiterjedő megvalósítása érdekében alapították meg az IFCS (Intergovernmental Forum on Chemical Safety) fórumokat. Ezek célja a résztvevő fejlett és fejlődő országok közötti folyamatos, globális együttműködés, konzultáció kialakítása a vegyi anyagok biztonságos kezelése, felhasználása, az emberi egészség és a környezet védelme, és a fenntartható fejlődés érdekében.
A fórum fő témái a vegyi anyagok biztonságos kezelése és a szegénység csökkentése; az elővigyázatosság elvének alkalmazása a kémiai biztonságban; a fejlett és a fejlődő országok közötti kémiai biztonsággal kapcsolatos különbségek csökkentése; a gyermekjátékok kémiai biztonságának kérdései; a globális cselekvés szükségessége a nehézfémek (higany, ólom és a kadmium) okozta egészségi és környezeti kockázatok csökkentéséért voltak. Bemutatták a Kémiai Biztonság Magyar Nemzeti Profiljának felújított és aktualizált változatát. A nemzeti profil a kémiai biztonsági kérdések az egész országra kiterjedő gyakorlatát, joganyagát, elméletét és a kémiai biztonság magyarországi helyzetének fejlesztési javaslatait tartalmazza. A magyar nemzeti profilt készítő munkacsoport egyik irányítója dr. Kápolna Ferenc, az Egis üzembiztonsági főosztályának vezetője volt.
2006. október 11.
|